zengd Hari nevét!

kiṁ mitram ante sukṛtaṁ na lokāḥ
kiṁ dhyeyam īśasya padaṁ na śokāḥ |
kiṁ kāmyam avyāja-sukhaṁ na bhogāḥ
kiṁ jalpanīyaṁ harināma nānyat ||

Ki marad barátod végül? a jótetteid, nem az emberek.
Min meditálj? Az úr lábain, ne a bajokon.
Mire vágyj? az egyszerű örömre, ne az élvezetekre.
S mit zengj? Hari neveit, semmi mást!

Az emberek (loka) szó a lok – néz, lát igei gyökből származik. A loka jelenthet világot is: körülnézünk, és amit magunk körül látunk, világ, emberek, vagy ami profán. A versben a szó többes számban áll, ez teszi egyértelművé, hogy nem a világokról van szó, hanem a környezetünkről, a körülöttünk élő emberekről.

Isten egy

eka īśvara bhaktera dhyāna-anurūpa |
eka-i vigrahe kare nānākāra rūpa ||

Isten egy. Ám hívei meditációját követve
ez az egy formájú számtalan alakban jelenik meg.

(Csaitanja-csaritámrta. 2.9.155.)

céllal imádkoznak az emberek

kāryārthe bhajate lokaḥ
yāvat kāryaṁ na siddhyati |
uttīrno ca pare pāre
naukāyāḥ kiṁ prayojanam ||

Céllal imádkoznak az emberek,
míg ügyük sikeressé nem válik:
A túlpartra érve
mi szükség a csónakra?

az értékek pazarlásáról

atiparicayād-avajñā
santata-gamanādanādaro bhavati |
malaye bhilla-purandhrī
candana-tarum indhanaṁ kurute ||

A túlzott kiismerés megvetést, az állandó látogatás tiszteletlenséget szül –
a Malaja-hegyen az erdőlakó asszony szantálfával tüzel.

(Mahā-subhāṣita-saṅgraha 575.)

A paricaya elsősorban felhalmozást jelent, bárminek a túlzásba vitt gyűjtögetését: körbe-gyűjt (pari-ci). Ám az igekötős alakot az ismeretek felhalmozása, megismerés, kiismerés értelemben is használják – és a vers első felét inkább ebben az értelemben idézik – míg a második fele arról szól, hogy a dolgok értékét nem ismerő ember tékozolja kincsét: a Malaja hegyen rengeteg szantálfa nő, ám a nomád erdőlakók nem ismervén a szantálfa értékét, a tábortűzre vetik a szantálfa-hasábokat. Így van ez a szentséggel is: a profán közegben élő, azt mércéül tekintő ember a maga szintjére leráncigálva „ismeri meg” a szent dolgok természetét közönségesnek vélve alábecsüli azok jelentőségét.

a vizsgálódás fontosságáról

purāṇam ity eva na sādhu sarvaṁ
na cāpi kāvyaṁ navam ity avadyam |
santaḥ parīkṣyānyatarad bhajante
mūḍhaḥ para-pratyayaneya buddhiḥ ||

Nem jó minden, csupán mert ősi,
ahogy e költemény sem vetendő el, mondván: új.
A bölcsek alapos vizsgálódás után választják az egyiket,
míg az ostoba más véleménye után ítél.

(Kālidāsa: Mālavikāgnimitra – Málaviká és Agnimitra – című drámájának bevezetőjéből)

tényközlés

lubdham-artha-pradānena
ślāghyam añjali-karmaṇā |
mūrkhaṁ chandānuvṛttyā ca
yāthātathyena paṇḍitam ||

A kapzsit pénz-adománnyal,
a büszkét összetett kézzel tisztelve,
a bolondot szeszélyébe való beleegyezéssel,
a tudós bölcset pedig tényközléssel (tegyük elégedetté).

(Garuda-purána 1.109.10.)

Megjegyzések:
büszke: a ślāghya jelenthet magasztalandót (azaz dicséretre méltót), de büszkét is, aki elvárja az ünneplést. A felsorolásba a kapzsi és a bolond mellé a büszke illik.
tényközlés: a szanszkrt szövegben yāthātathyena – ahogyvanúggyal. A tudós bölcs (pandit) a tényeket tiszteli, őt a valóság szabatos közlése teszi elégedetté.

az alkalmasság a tudásból fakad

dānena pāṇir na tu kaṁkaṇena |
snānena śuddhir na tu candanena |
mānena tṛptir na tu bhojanena |
jñānena yuktir na tu maṇḍanena ||

A kezet az adományozás (ékesíti), nem a karkötő,
(miként) a tisztaságot is a fürdés teszi, nem a szantálpép.
Az elégedettség a megbecsülésből fakad, nem a jóllakottságból,
(ahogy) az alkalmasság is a tudásból, nem a cicomából.