„Kálija mérgének tüze megint égeti a Jamuná vizét!”

eredetileg úgy terveztem, ezzel a verssel köszöntöm születésnapján Krsnát.

 

barhāpīḍaṁ naṭa-vara-vapuḥ karṇayoḥ karṇikāraṁ

bibhrad vāsaḥ kanaka-kapiśaṁ vaijayantīṁ ca mālām |

randhrān veṇor adhara-sudhayāpūrayan gopa-vṛndair

vṛndāraṇyaṁ sva-pada-ramaṇaṁ prāviśad gīta-kīrtiḥ ||

 

Pávatollas fejdísszel ékesen, kék karnikára-virágot tűzve füle mögé, aranyszínben pompázó ruhában, vaidzsajantí virágfüzérrel a nyakában (Krsna) mint a legkiválóbb táncos lépett Vrndávan erdejébe, lábnyomaival szentelve meg azt. Fuvolájának nyílásait ajkainak nektárja töltötte csordultig, a pásztorfiúk pedig a dicsőségét zengték.

(Bhág. 10.21.5.)

 

ám tegnap mégis úgy adódott, hogy egy másik vers kívánkozott elő... nem tehetek róla, a gópík madarat küldtek:

 

mathurā-pathika murārer

upageyaṁ dvāri vallavī-vacanam |

punar api yamunā-salile

kāliya-garalānalo jvalati ||

 

Ó, Mathurába utazó! Murári ajtajához lépve egy pásztorlányka így kiáltott:

„Kálija mérgének tüze megint égeti a Jamuná vizét!”

 

Boldog Dzsanmástamít!