a mester küszöbe fölé akasztott lámpás

ātmanaḥ paritoṣāya kaveḥ kāvyaṁ tathāpi tat |
svāmino dehalī-dīpa-samaṁ anyopakārakaṁ ||

Bár a költészet a költő a saját elégedettségére való,
– a mester küszöbe fölé akasztott lámpáshoz hasonlatosan – másokat is szolgál.

kit szolgáljunk?

dātā laghuḥ api sevyaḥ bhavati
na kṛipaṇaḥ mahān api samṛiddhyā |
kūpaḥ antaḥ-svadu-jalaḥ
prītyai lokasya na samudraḥ ||

Még a keveset adót szolgáld,
ne a fösvényt, legyen bármilyen sikeres.
A fenékig édesvízzel teli kút
kedves az embereknek, nem az óceán.

Legyen bármilyen csekély az adomány – az adakozó akkor is méltó. A laghu keveset jelent, de könnyűt, így gyorsat, vagy egyszerűt is. A szóhasználat így pontosít: keveset, ám könnyen adót szolgáld, ne a sikeres hatalmast. És persze a vers a másik oldalon is szolgál tanáccsal: a nagyságod nem abban rejlik, hogy mekkora a vagyonod, hanem hogy milyen könnyed adsz a rászorulónak – legyen az bármely csekélység is.