a mester küszöbe fölé akasztott lámpás

ātmanaḥ paritoṣāya kaveḥ kāvyaṁ tathāpi tat |
svāmino dehalī-dīpa-samaṁ anyopakārakaṁ ||

Bár a költészet a költő a saját elégedettségére való,
– a mester küszöbe fölé akasztott lámpáshoz hasonlatosan – másokat is szolgál.

kedves beszéd

priya-vākya-pradānena
sarve tuṣyanti jantavaḥ |
tasmāt tad eva vaktavyaṁ
vacane kā daridratā ||

A kedves szavak adománya
minden embert elégedetté tesz.
Ezért csak így kell beszélni
miért fukarkodnánk a szavakkal?

A vers utolsó negyede szó szerint: „a beszédben mi végett (volna) szegénység?”

terjeszd ki a csuklyád!

nirviṣeṇāpi sarpeṇa
kartavyā mahatī phaṇā |
viṣaṁ bhavatu vā mābhūt
phaṇāṭopo bhayaṅkaraḥ ||

Még a méreg nélküli kígyó is
terjessze ki nagyra a csuklyáját.
Van mérge vagy nincs,
a csuklya kiterjesztése félelemkeltő.

Nárada muninak volt egy kígyó tanítványa. Bhakta volt, így igen jámbor, az emberek azonban visszaéltek a jóságával, és kövekkel meg botokkal támadtak rá. A kígyó nem mart meg senkit sem, guruja utasítására emlékezve. Ám mikor legközelebb találkozott vele, így panaszkodott neki: Gurudév, felhagytam azzal a rossz szokásommal, hogy megmarjam az ártatlan élőlényeket, de most ők dobálnak engem. Nárada így felelt: Ne marj meg senkit, de el ne felejtsd a csuklyádat kiterjeszteni, mintha marni akarnál! Támadóid mind elmenekülnek majd.
(A történetet Bhaktivédánta Szvámí Prabhupád meséli el a Bhágavata-purána 4.11.31. verséhez fűzött kommentárjában, a vers forrása Panycsatantra 225.)

a nagyszerű emberek

udaye savitā raktaḥ
raktaḥ ca astamaye tathā |
sampattau ca vipattau ca
mahatām eka-rūpatā ||

Vörös a Nap amikor felkel, és vörös akkor is, mikor nyugovóra tér.
A nagyszerű emberek sikerben-kudarcban egyaránt ugyanazok.

Az átlagember a sikernek úgy örül, hogy elveszti a fejét, míg a kudarc idején letargiába esik. A bölcs kiegyensúlyozott marad. Ahogy a Gítában (2.38.) is mondja Krsna Ardzsunának:

sukha-duḥkhe same kṛtvā lābhālābhau jayājayau |
tato yuddhāya yujyasva naivaṁ pāpam avāpsyasi ||

Legyen lelkednek egyforma öröm s bú, győzelem s bukás,
ha így indulsz a harctérre, akkor sohase vétkezel.
(Szerdahelyi István megverselésében)