a megbocsátás nagy erő

ekaḥ kṣamāvatāṁ doṣo dvitīyo nopalabhyate |
yadenaṁ kṣamayā yuktamaśaktaṁ manyate janaḥ ||47||

so'sya doṣo na mantavyaḥ kṣamā hi paramaṁ balam |
kṣamā guṇo hyaśaktānāṁ śaktānāṁ bhūṣaṇaṁ tathā ||

A megbocsátó embereknek csupán egyetlen hibájuk van (második nélkül):
a (közönséges) emberek gyöngének vélik megbocsátót.
Ez azonban nem említhető hibaként, mert a megbocsátás nagy erő.
A megbocsátás a gyöngék erénye, az erősek ékessége.

(Mbh. 5.33.47. Vidura-níti)

A kṣamā türelmet és megbocsátást is jelent. A szöveg folytatásának kontextusában szól inkább a megbocsátásról.
A háborút megelőzendő Dhrtarástra király kocsihajtóját és bizalmas szolgáját, Szandzsaját küldte követségbe Judhisthir és testvérei gyülekezetébe. Álmatlanul forgolódott ágyában a válaszra várakozva. Hogy az éjszaka óráit elűzze, Vidurát hívatta, hogy szavaiból, bölcs tanácsaiból vigaszt merítsen – a Vidura-níti a Mahábhárata Dhrtarástra király és Vidura éjszakai beszélgetését magába foglaló nyolc fejezete. A király legyen türelmes és megbocsátó – ez a gondolat újra meg újra fölmerül benne.

ami elveszett

naṣṭaṁ samudre patitaṁ naṣṭaṁ vākyam aśṛṇvati |
anātmani śrutaṁ naṣṭaṁ naṣṭaṁ hutam anagnikam ||40||

Elvesznek a tengerbe esett (tárgyak), elvesznek a meg nem hallgatott szavak,
a fegyelmezetlen számára elvész a Véda, ahogy elvész a felajánlás is tűz nélkül.

A vers nem a pusztába kiáltott szóról beszél, hanem a bezárt fülekkel „hallgatónak” mondottakról. Figyelmetlen? érdektelen? csökönyös? lehet bármelyik, és a szavaid is lehetnek bármilyen kedvesek és fontosak, elvesztettek, mintha a tengerbe estek volna.
Az anātman szó szerint lélek nélkülit jelent. A szó a Bhagavad-gítá 6.6. strófájában is előfordul, ott a szokásos értelmezése: az önmagát nem legyőző (Sankara kommentárjában ajitātman), az elméjét nem fegyelmező (Rámánudzsánál: ajita-manas).
A hutam a tűzbe öntött tisztított vaj felajánlását jelenti. Ám hiábavaló az olyan áldozat, amit a kialudt áldozati tűz hamujába locsolnak.

(Mbh. 5.39.40. Vidura-níti)

a szeretet módjai

priyo bhavati dānena
priya-vādena cāparaḥ |
mantraṁ mūla-balenānyo
yaḥ priyaḥ priya eva saḥ ||

(Az egyik) ajándéktól válik kedvessé,
a másik a kedves szavaktól,
a harmadik mantra, vagy gyökér erejétől,
(ám) aki kedves, az kedves igazán.

(Mahābhārata 5.39.3., Vidura tanítja Dhṛtarāṣṭra királyt)

kik dicsérnek?

yaṁ praśaṁsanti kitavā
yaṁ praśaṁsanti cāraṇāḥ |
yaṁ praśaṁsanti bandhakyo
na sa jīvati mānavaḥ ||

Akit csalók dicsérnek,
akit csavargók dicsérnek,
akit szajhák dicsérnek,
az az ember nem él (soká).

A cāraṇa vándort – vándorkomédiást, vagy kémet jelent.

(Mahābhārata 5.38.42., Vidura és Dhṛtarāṣṭra király beszélget az erényről)

ki minek gondol…

dveṣyo na sādhur bhavati
na medhāvī na paṇḍitaḥ |
priye śubhāni karmāṇi
dveṣye pāpāni bhārata ||

A gyűlölt nem lesz szádhu,
sem bölcs, sem pandit.
A kedvelt tettei tartják jónak,
a gyűlöltét csak bűnnek, Bhárata!

Annak szemében sosem leszel jó ember, aki nem szeret, vagy tisztel téged.

(Mahābhārata 5.39.4., Vidura tanítja Dhṛtarāṣṭra királyt)

ha nem is kérdik…

śubhaṁ vā yadi vā pāpaṁ
dveṣyaṁ vā yadi vā priyam
apṛṣṭas tasya tad brūyād
yasya necchet parābhavam ||

Ha erényes vagy bűnös,
ha utálatos vagy ha kedves,
ha nem is kérdik, mondja annak,
akinek nem kívánja romlását.

(Mahābhārata 5.34.4., Vidura-níti, Vidura tanítja Dhṛtarāṣṭra királyt)

a pandit tulajdonságai

ātma-jñānam samārambhas
titikṣā dharma-nityatā |
yam arthān nāpakarṣanti
sa vai paṇḍita ucyate ||

Önismeret (és a lelki tudás), kezdeményezőkészség,
türelem, állhatatosság a dharma (követésében),
(és) akit céljától sohasem tántorítanak el,
azt az (embert) tartják tudós bölcsnek.

(Mbh. 5.33.16., Vidura-níti)

A paṇḍ gyök jelentése gyűjt, felhalmoz – a paṇḍita az, aki összegyűjtötte tudását. Mik jellemzik az ilyen embert?
Vidura szerint az ilyen tudós bölcs első tulajdonsága az ātma-jñāna. Az ātman szó jelentheti a lelket (egyéni lélek és Legfőbb lélek értelemben is), de visszaható névmásként is használják, így az ātma-jñāna egyszerre jelenthet önismeretet, hogy a körülöttünk lévő létezőket nem csupán anyagi formájuk, hanem lelki identitásuk szerint szemléljük, illetve jelenti a Legfelsőbbről szóló tudást is.

isteni oltalom

na devā daṇḍam ādāya rakṣanti paśupālavat |
yaṁ tu rakṣitum icchanti buddhyā saṁvibhajanti tam ||

Az istenek nem bottal védenek meg, mint a pásztorok –
akit meg akarnak oltalmazni, annak értelmet adnak.

(Mbh. 5.35.33., Vidura-níti)