a siker receptje 3. – mit tanuljunk el a kutyától és a szamártól

bahvāśī svalpa-santuṣṭaḥ sunidro laghu-cetanaḥ |
svāmi-bhaktaś ca śūraś ca ṣaḍ ete śvānato guṇāḥ ||

Sokra vágyik, de nagyon kevéssel is beéri, mélyen alszik, ám könnyen feleszmél,
hűséges a gazdájához és bátor – e hat a kutya jó tulajdonsága.

suśrānto’pi vahed bhāraṁ śītoṣṇau na ca paśyati |
santuṣṭaś carate nityaṁ trīṇi śikṣec ca gardabhāt ||

Viszi a terhét, még ha nagyon kimerült is, tekintet nélkül hidegre-melegre,
s mindig elégedett – e hármat tanulja meg a szamártól.

ya etān viṁśati-guṇān ācariṣyati mānavaḥ |
kāryāvasthāsu sarvāsu ajeyaḥ sa bhaviṣyati ||

Az az ember, aki e húsz tulajdonság szerint cselekszik,
minden helyzetben győzedelmeskedik.

a férfiember öt ismérve

pātre tyāgī guṇe rāgī
saṁvibhāgī ca bandhuṣu |
śāstre boddhā raṇe yoddhā
puruṣaḥ pañcalakṣaṇaḥ ||

Ad a méltónak, ragaszkodik az erényhez,
osztozik mindenben a barátaival,
értelmes a tan (művelésében), harcos a csatában –
ez az öt (tulajdonság) jellemzi férfit.

A hindu tradícióban az adományozás a dharma egyik alappillére. A vagyon olyan, akár a folyóvíz – mondják – ha megáll, megposhad. Ám az adományozáshoz nem kell feltétlenül nagy vagyon. Indiában a nagyobb templomok mellett gyakran láthatunk kis pénzváltó-helyeket: ahol a látogatók aprópénzt válthatnak, hogy adhassanak valamit a templom előtt ülő koldusoknak. A szegényebbek ugyanitt vásárolhatnak egy zacskó mogyorót, s ha mást nem, egy-egy szem mogyorót tehetnek a koldusok tálkáiba.
Az adományozást a Bhagavad-gítá a kötőerők szerint jellemzi, az érdemes személynek, ellenszolgáltatás reményétől mentesen, kötelességtudatból adott adomány a kívánatos:

20. Ki tudja: adni mindig kell,
s jó helyen, jókor, jónak ad
– bár viszonzást nem is várhat –,
a szent összhang szerint adott.

21. Ki viszonzás reményében,
saját hasznát keresve ad
– vagy épp kelletlenül-resten –,
a szenvedély szerint adott.

22. Ki tiszteletlenül-nyeglén,
rossz helyen, rossz időben ad
– vagy méltatlant jutalmaz csak –,
a sötétség szerint adott.

(Lakatos István megverselésében a Gítá 17. fejezetéből)

A pātra szó ivóedényt jelent, átvitt értelemben azonban az adományozásra méltó személyt, aki az edényébe kapja az adományt.
A rászorulónak adni jó… ám nincs értelme adni annak, akinek már van, vagy aki rosszul használja az adományt.

A bandhu olyasvalakit jelent, akivel kapcsolatban vagyunk (a szó gyöke a bandh – köt ige), lehet barát, vagy rokon.

A konfliktusok – azt gondolom, a versben a raṇa (harc) szót értelmét nyugodt szívvel tágíthatjuk így – megoldásában bátor harcosként áll helyt.

Megjegyzés: a szöveg nyelvtani szerkezete szó szerint: „a méltó személy iránt (pātre) adományozó (tyāgī)…”

hogyan bánjunk az emberekkel

Bhartrhari az emberekkel bánás művészetére tanít:

dākṣiṇyaṁ svajane dayā parajane śāṭhyaṁ jane durjane
prītiḥ sādhujane nayaḥ khalajane vidvajjane ārjavam |
śauryaṁ śatrujane kṣamā gurujane nārījane dhūrtatā
ye caivaṁ puruṣāḥ kalāsu kuśalās teṣveva lokasthitiḥ ||

Kedvesség az övéivel, könyörületesség az idegenekkel, fondorlatosság a gonoszokkal szemben,
szeretet a jóemberek iránt, igazságosság a hitványaknak, egyenesség a nagytudásúak felé,
bátorság az ellenséggel szemben, türelem a feljebbvalók iránt, csáberő a szépasszonyoknak –
azokon (a nagyszerű) embereken nyugszik a mindenség, akik rátermettek mindezek művészetében.