a megbocsátás nagy erő

ekaḥ kṣamāvatāṁ doṣo dvitīyo nopalabhyate |
yadenaṁ kṣamayā yuktamaśaktaṁ manyate janaḥ ||47||

so'sya doṣo na mantavyaḥ kṣamā hi paramaṁ balam |
kṣamā guṇo hyaśaktānāṁ śaktānāṁ bhūṣaṇaṁ tathā ||

A megbocsátó embereknek csupán egyetlen hibájuk van (második nélkül):
a (közönséges) emberek gyöngének vélik megbocsátót.
Ez azonban nem említhető hibaként, mert a megbocsátás nagy erő.
A megbocsátás a gyöngék erénye, az erősek ékessége.

(Mbh. 5.33.47. Vidura-níti)

A kṣamā türelmet és megbocsátást is jelent. A szöveg folytatásának kontextusában szól inkább a megbocsátásról.
A háborút megelőzendő Dhrtarástra király kocsihajtóját és bizalmas szolgáját, Szandzsaját küldte követségbe Judhisthir és testvérei gyülekezetébe. Álmatlanul forgolódott ágyában a válaszra várakozva. Hogy az éjszaka óráit elűzze, Vidurát hívatta, hogy szavaiból, bölcs tanácsaiból vigaszt merítsen – a Vidura-níti a Mahábhárata Dhrtarástra király és Vidura éjszakai beszélgetését magába foglaló nyolc fejezete. A király legyen türelmes és megbocsátó – ez a gondolat újra meg újra fölmerül benne.

ami elveszett

naṣṭaṁ samudre patitaṁ naṣṭaṁ vākyam aśṛṇvati |
anātmani śrutaṁ naṣṭaṁ naṣṭaṁ hutam anagnikam ||40||

Elvesznek a tengerbe esett (tárgyak), elvesznek a meg nem hallgatott szavak,
a fegyelmezetlen számára elvész a Véda, ahogy elvész a felajánlás is tűz nélkül.

A vers nem a pusztába kiáltott szóról beszél, hanem a bezárt fülekkel „hallgatónak” mondottakról. Figyelmetlen? érdektelen? csökönyös? lehet bármelyik, és a szavaid is lehetnek bármilyen kedvesek és fontosak, elvesztettek, mintha a tengerbe estek volna.
Az anātman szó szerint lélek nélkülit jelent. A szó a Bhagavad-gítá 6.6. strófájában is előfordul, ott a szokásos értelmezése: az önmagát nem legyőző (Sankara kommentárjában ajitātman), az elméjét nem fegyelmező (Rámánudzsánál: ajita-manas).
A hutam a tűzbe öntött tisztított vaj felajánlását jelenti. Ám hiábavaló az olyan áldozat, amit a kialudt áldozati tűz hamujába locsolnak.

(Mbh. 5.39.40. Vidura-níti)

ó, csátaka!

cātaka dhūma samūhaṁ
dṛṣṭvā mā dhāva vāri-dhara-buddhyā |
iha hi bhaviśyati bhavataḥ
nayana-yugād eva vāriṇāṁ pūraḥ ||

Csátaka! (e) a sűrű füstöt
látva ne szaladj bele, esőfelhőnek gondolván,
mert itt a te
két szemedből patakzik (majd) csupán víz!

A költők úgy tudják, a csátaka (a könyörgőmadár) kizárólag esővizen él.

a guru szó tantrikus értelmezése

gu-śabdas tvandhakāraḥ syāt
ru-śabdas tan-nirodhakaḥ |
andhakāra-nirodhatvāt
gurur ityabhidhīyate ||

A gu hang a sötétséget jelenti,
a ru hang annak megsemmisítését.
Mert megszabadít a sötétségtől,
ezért nevezik gurunak.

Az andha-kāra szó szerint vakká-tevőt jelent.

(Kulārṇava-tantra 17.7.)

Keresgélés közben egy másik hasonló verset is találtam, ám forrásmegjelölés nélkül:

gu-kāras tvandhakāras tu
ru-kāras teja ucyate |
andhakāra-nirodhatvāt
gurur ityabhidhīyate ||

A gu hang a sötétséget jelenti,
a ru hang pedig a ragyogást.
Mert megszabadít a sötétségtől,
ezért nevezik gurunak.

rajtunk múlik

vidyā vivādāya dhanaṁ madāya
śaktiḥ pareṣāṁ para-pīḍanāya |
khalasya sādhor-viparītam-etaj
jñānāya dānāya ca rakṣaṇāya ||

A hitvány ember tudását a vita kedvéért, vagyonát önteltsége fokozására, erejét pedig mások elnyomására használja, míg az erényes tudása a megértést, vagyona az adományozást, ereje pedig az oltalmazást szolgálja.

A tehetség, tudás, vagyon, erő és hatalom a hindu felfogás szerint nem adomány, hanem korábbi tetteink következménye: karma. A kérdés csupán az, mit kezdünk vele, s ez a mi választásunk, felelősségünk. Ha semmit, azzal csak elsorvasztjuk... a többiről a vers szól. Ám nem csupán a többleteinkkel kell kezdenünk valamit, ugyanilyen választás és felelősség, hogy mit kezdünk a hiányainkkal. A hiány vezethet sóvárgáshoz, ám mértékletességhez is, a különbség csupán a mi döntésünk. Lehet az ügyeskedés, a korrupció melegágya, ám lehet kegyfakasztó is. Ez is csak rajtunk múlik.

dharma

āhāra-nidrā-bhaya-maithunaṁ ca
sāmānyam etad paṣubhir narāṇām |
dharmo hi teśām adhiko viṣeśo
dharmeṇa hīnāḥ paṣubhiḥ samānāḥ ||

Az ember evése, alvása, félelme és párzása akár az állaté.
Csakis a dharma különböztet meg, dharma nélkül az ember olyan, mint az állat.

A dharma szót nehéz egy szóval kifejezni magyarul: jelent vallást, erényt, kötelességet, törvényt, jogot, jámborságot... s ezt mind együtt. Talán közelebb jutunk a fogalomhoz, ha megvizsgáljuk a szó eredetét: a dhr ige jelentése "fenntart", a dharma így az az elv, ami fenntartja a mindenséget. Ebben mindenkinek megvan a maga hivatása, ez az ő saját (szva) dharmája. Tulajdonképpen nem is egyféle saját dharmánk van: férfi vagyok vagy nő, felnőtt vagy gyermek - e változó helyzetekből megannyi eltérő kötelesség, megannyi dharma fakad. S mindezen változó körülmény mögött ott az állandó, örök dharma: Isten szeretetének viszonzó részesévé válni - ez a lélek örök dharmája.

Megeshet, hogy a szubhásita Csánakja egy slókájának átirata. A Níti-darpana 17.17. verse így szól:

āhāra-nidrā-bhaya-maithunāni
samāni caitāni nṛṇāṁ paśūnām |
jñānaṁ narāṇām adhiko viśeṣo
jñānena hīnāḥ paśubhiḥ samānāḥ ||

Az ember evése, alvása, félelme és párzása akár az állaté.
Csakis a tudás különböztet meg, tudás nélkül az ember olyan, mint az állat.

az ostoba

atiśaucam aśaucaṁ vā
atinindā atistutiḥ |
atyācāram anācāraṁ
ṣaḍvidhaṁ mūrkhalakṣaṇam ||

Túl tiszta, vagy tisztátalan,
túlságosan sértő, túl magasztaló,
a szokásokhoz túlságosan ragaszkodó, vagy azokat figyelmen kívül hagyó –
e hat jellemzi az ostobát.

(Mahāsubhāṣita-saṅgraha 618.)

önfegyelmezés

agnir dahati tāpena
sūryo dahati raśmibhiḥ |
rājā dahati daṇḍena
tapasā brāhmaṇo dahet ||

A tűz hőséggel gyötör,
a Nap a sugaraival,
a király büntetéssel gyötör,
a bráhmana önfegyelemmel perzselődjék.

A dah igei gyök jelentése: ég, perzsel, fölemészt, gyötör. A tűz a Nap, az uralkodó külső gyötrők… a bráhmanák önfegyelmező gyakorlatai a belső tűz, ami felperzsel minden kedvezőtlent. A dahet ragozott alak a szentenciák szokásos buzdítását fejezi ki: így tesz az ember, ha jól akar cselekedni.

(Mahāsubhāṣita-saṅgraha 202.)

a szeretet módjai

priyo bhavati dānena
priya-vādena cāparaḥ |
mantraṁ mūla-balenānyo
yaḥ priyaḥ priya eva saḥ ||

(Az egyik) ajándéktól válik kedvessé,
a másik a kedves szavaktól,
a harmadik mantra, vagy gyökér erejétől,
(ám) aki kedves, az kedves igazán.

(Mahābhārata 5.39.3., Vidura tanítja Dhṛtarāṣṭra királyt)

a mester küszöbe fölé akasztott lámpás

ātmanaḥ paritoṣāya kaveḥ kāvyaṁ tathāpi tat |
svāmino dehalī-dīpa-samaṁ anyopakārakaṁ ||

Bár a költészet a költő a saját elégedettségére való,
– a mester küszöbe fölé akasztott lámpáshoz hasonlatosan – másokat is szolgál.

kedves beszéd

priya-vākya-pradānena
sarve tuṣyanti jantavaḥ |
tasmāt tad eva vaktavyaṁ
vacane kā daridratā ||

A kedves szavak adománya
minden embert elégedetté tesz.
Ezért csak így kell beszélni
miért fukarkodnánk a szavakkal?

A vers utolsó negyede szó szerint: „a beszédben mi végett (volna) szegénység?”

terjeszd ki a csuklyád!

nirviṣeṇāpi sarpeṇa
kartavyā mahatī phaṇā |
viṣaṁ bhavatu vā mābhūt
phaṇāṭopo bhayaṅkaraḥ ||

Még a méreg nélküli kígyó is
terjessze ki nagyra a csuklyáját.
Van mérge vagy nincs,
a csuklya kiterjesztése félelemkeltő.

Nárada muninak volt egy kígyó tanítványa. Bhakta volt, így igen jámbor, az emberek azonban visszaéltek a jóságával, és kövekkel meg botokkal támadtak rá. A kígyó nem mart meg senkit sem, guruja utasítására emlékezve. Ám mikor legközelebb találkozott vele, így panaszkodott neki: Gurudév, felhagytam azzal a rossz szokásommal, hogy megmarjam az ártatlan élőlényeket, de most ők dobálnak engem. Nárada így felelt: Ne marj meg senkit, de el ne felejtsd a csuklyádat kiterjeszteni, mintha marni akarnál! Támadóid mind elmenekülnek majd.
(A történetet Bhaktivédánta Szvámí Prabhupád meséli el a Bhágavata-purána 4.11.31. verséhez fűzött kommentárjában, a vers forrása Panycsatantra 225.)

a nagyszerű emberek

udaye savitā raktaḥ
raktaḥ ca astamaye tathā |
sampattau ca vipattau ca
mahatām eka-rūpatā ||

Vörös a Nap amikor felkel, és vörös akkor is, mikor nyugovóra tér.
A nagyszerű emberek sikerben-kudarcban egyaránt ugyanazok.

Az átlagember a sikernek úgy örül, hogy elveszti a fejét, míg a kudarc idején letargiába esik. A bölcs kiegyensúlyozott marad. Ahogy a Gítában (2.38.) is mondja Krsna Ardzsunának:

sukha-duḥkhe same kṛtvā lābhālābhau jayājayau |
tato yuddhāya yujyasva naivaṁ pāpam avāpsyasi ||

Legyen lelkednek egyforma öröm s bú, győzelem s bukás,
ha így indulsz a harctérre, akkor sohase vétkezel.
(Szerdahelyi István megverselésében)

házasember

dūrād atithayo yasya gṛham āyānti nirvṛtāḥ |
gṛhasthaḥ sa tu vijñeyaḥ śeṣāstu gṛha-rakṣiṇaḥ |

Akinek messzeföldről is jönnek vendégek házába, (majd) elégedetten (távoznak),
azt tartják házasembernek, a többi csupán házőrző.

Ó, Földanya, te tartod a világokat...

oṁ
pṛthvi tvayā dhṛtā lokā
devi tvaṁ viṣṇunā dhṛtā |
tvaṁ ca dhāraya māṁ devi
pavitraṁ kuru cāsanam ||
 

Ó, Földanya, te tartod a világokat,
Úrnőnk, te vagy, akit Visnu tart fenn.
Te tarts meg engem, Úrnő,
s tedd tisztává ezt az ülőhelyet!

megbocsátásra várva

ajñānād yadi vā jñānāt
kṛtvā karma vigarhitam |
tasmād vimuktim anvicchan
dvitīyaṁ na samācaret ||

Ha tudatlanul vagy tudatosan
gyalázatos tettet tesz,
s ezért megbocsátásra vágyik,
az másodjára ne viselkedjék úgy.

A vi-garh gyök jelentése nagyon becsmérel, a vigarhita ebből műveltetésben képzett befejezett melléknévi igenév – ezt fordítottam gyalázatosként.

kik dicsérnek?

yaṁ praśaṁsanti kitavā
yaṁ praśaṁsanti cāraṇāḥ |
yaṁ praśaṁsanti bandhakyo
na sa jīvati mānavaḥ ||

Akit csalók dicsérnek,
akit csavargók dicsérnek,
akit szajhák dicsérnek,
az az ember nem él (soká).

A cāraṇa vándort – vándorkomédiást, vagy kémet jelent.

(Mahābhārata 5.38.42., Vidura és Dhṛtarāṣṭra király beszélget az erényről)

ki minek gondol…

dveṣyo na sādhur bhavati
na medhāvī na paṇḍitaḥ |
priye śubhāni karmāṇi
dveṣye pāpāni bhārata ||

A gyűlölt nem lesz szádhu,
sem bölcs, sem pandit.
A kedvelt tettei tartják jónak,
a gyűlöltét csak bűnnek, Bhárata!

Annak szemében sosem leszel jó ember, aki nem szeret, vagy tisztel téged.

(Mahābhārata 5.39.4., Vidura tanítja Dhṛtarāṣṭra királyt)

a boldogság záloga

ahiṁsā satya-vacanaṁ
sarvabhūteṣu cārjavam |
kṣamā caivāpramādaśca
yasyaite sa sukhī bhavet ||

Erőszakmentesség, igaz beszéd,
egyenesség mindenki felé,
türelem és óvatosság –
az (ezeket birtokló) boldog lesz.

Az ārjavam jelentése egyenesség, őszinteség, nyíltszívűség, míg az apramāda óvatosságot, és gondosságot is jelent.

(Mahāsubhāṣita-saṅgraha 4093.)

Lókanáth – a világ ura

ahaṁ ca tvaṁ ca rājendra lokanāthāvubhāvapi |
bahuvrīhir ahaṁ rājan ṣaṣṭhi-tatpuruṣo bhavān ||

Ó, király, a te neved, s az én nevem is Lókanáth (Világ-ura) –
míg te a világ ura vagy, felettem a világ uralkodik.

A fordítás szó szerint így hangzik: „én is, te is lókanáthok vagyunk, óh, király, / én bahuvríhi, te pedig hatodik tatpurusa”. A szanszkrt nyelvben a szóösszetételek nem annyira kötöttek, mint a magyarban, sok esetben a szövegösszefüggés mutatja meg, mit is jelentenek pontosan. A lokanātha összetett szó, a loka jelentése világ, emberiség, régió, a nātha pedig urat jelent. Kézenfekvő és szokásos értelmezésben: a világ ura, ami birtokos esetet jelentő (ez a hatodik eset a szanszkrt főnévragozásban) tatpurusa szóösszetétel. Ám – szól a költő – esetemen ez a szóösszetétel bahuvríhi szóösszetételként értelmezendő, így a szóösszetétel jelentése világ-uras, akinek egy egész világ az ura.

a megfelelő vőlegény

kanyā varayate rūpaṁ mātā vittaṁ pitā śrutam |
bāndhavāḥ kulam icchanti miṣṭānnam itare janāḥ ||

A leány a jóképű vőlegényt keresi, az anya a gazdagot, az apa a hírnevest,
a rokonok a jó családból származót, míg a többiek csak az esküvői lakomára várnak.

önfegyelmezés

ahiṁsā satya-vacanam
ānṛśaṁsyaṁ damo ghṛṇā |
etat tapo vidur dhīrā
na śarīrasya śoṣaṇam ||

Erőszakmentesség, igaz beszéd,
kedvesség, önmérséklet, könyörület –
a bölcsek ezeket tekintik önfegyelmezésnek,
nem a test sorvasztását.

(Mahāsubhāṣita-saṅgraha 4094.)

összehasonlíthatatlan

gaganam gaganākāraṁ
sāgaraḥ sāgaropamaḥ |
rāma-rāvaṇayor yuddhaṁ
rāma-rāvaṇayoriva ||

Az égbolt ég-alakú,
a tenger (is csak) a tengerre hasonlít,
Ráma és Rávana csatája
olyan, mint Ráma és Rávana (párviadala).

Sem az égboltnak, sem a tengernek nincs párja, nem hasonlítható semmihez. Ilyen páratlan Ráma és Rávana összecsapása is.

ha nem is kérdik…

śubhaṁ vā yadi vā pāpaṁ
dveṣyaṁ vā yadi vā priyam
apṛṣṭas tasya tad brūyād
yasya necchet parābhavam ||

Ha erényes vagy bűnös,
ha utálatos vagy ha kedves,
ha nem is kérdik, mondja annak,
akinek nem kívánja romlását.

(Mahābhārata 5.34.4., Vidura-níti, Vidura tanítja Dhṛtarāṣṭra királyt)

az élet prioritásai

śataṁ vihāya bhoktavyaṁ
sahasraṁ snānam ācaret |
lakṣaṁ vihāya dātavyaṁ
koṭiṁ tyaktvā hariṁ bhajet ||

Száz (más teendőt) adjon fel az étkezésért,
ezret a fürdés kedvéért,
százezret adjon fel az adományozásért,
tízmilliót elhagyva imádja Harit!

körberajonganak? jusson eszedbe…

kāryārthī bhajate lokaḥ
yāvat kāryaṁ na sidhyati |
uttīrṇe ca pare pāre
naukāyāḥ kiṁ prayojanam ||

A dolgos embert rajongja a világ,
míg a munka el nem végeztetik.
Miután átért a túlpartra,
ugyan mi haszna a csónaknak?

a haszontalan ember

amantram akśaraṁ nāsti
nāsti mūlam anauśadham |
ayogya puruśaḥ nāsti
yojakas tatra durlabhaḥ ||

Nincs betű, mely ne volna mantrába foglalható,
nincs gyökér, mely ne volna gyógyszer,
hasonlóképpen nincs haszontalan ember,
legfeljebb a jó szervező található meg nehezen.

A jó szervező az, aki a mások szerint haszontalannak tűnő ember számára is megtalálja a hozzáillő, s a tulajdonságait leginkább kibontakoztató feladatot – mindenkinek megvan a maga feladata a világ jobbításában. A vers hasonlata a gyógyítás klasszikus eszköztárát sorolja: a gyógyfű, a mantra (és harmadikként a drágakő) az óind orvoslásban használatos eszközök. A szervező szó (a szanszkrtban: jódzsaka) töve ismerős lehet a jógázóknak is: a jóga jelentése összekapcsolás, a jódzsaka, a szervező a feladathoz kapcsolja azok beteljesítőit.