az ostoba

pūrṇe taṭāke tṛṣitaḥ sadaiva
bhṛte'pi gehe kṣudhitaḥ sa mūḍhaḥ |
kalpadrume satyapi vai daridraḥ
gurvādiyoge'pi hi yaḥ pramādī ||

A vízzel teli tó mellett örökkön szomjúhozó,
vagy jól felszerelt házban éhező éppúgy ostoba,
mint aki kívánságteljesítő fa alatt szegény,
gurujával s más tanítókkal hanyag.

a megbocsátás nagy erő

ekaḥ kṣamāvatāṁ doṣo dvitīyo nopalabhyate |
yadenaṁ kṣamayā yuktamaśaktaṁ manyate janaḥ ||47||

so'sya doṣo na mantavyaḥ kṣamā hi paramaṁ balam |
kṣamā guṇo hyaśaktānāṁ śaktānāṁ bhūṣaṇaṁ tathā ||

A megbocsátó embereknek csupán egyetlen hibájuk van (második nélkül):
a (közönséges) emberek gyöngének vélik megbocsátót.
Ez azonban nem említhető hibaként, mert a megbocsátás nagy erő.
A megbocsátás a gyöngék erénye, az erősek ékessége.

(Mbh. 5.33.47. Vidura-níti)

A kṣamā türelmet és megbocsátást is jelent. A szöveg folytatásának kontextusában szól inkább a megbocsátásról.
A háborút megelőzendő Dhrtarástra király kocsihajtóját és bizalmas szolgáját, Szandzsaját küldte követségbe Judhisthir és testvérei gyülekezetébe. Álmatlanul forgolódott ágyában a válaszra várakozva. Hogy az éjszaka óráit elűzze, Vidurát hívatta, hogy szavaiból, bölcs tanácsaiból vigaszt merítsen – a Vidura-níti a Mahábhárata Dhrtarástra király és Vidura éjszakai beszélgetését magába foglaló nyolc fejezete. A király legyen türelmes és megbocsátó – ez a gondolat újra meg újra fölmerül benne.

ami elveszett

naṣṭaṁ samudre patitaṁ naṣṭaṁ vākyam aśṛṇvati |
anātmani śrutaṁ naṣṭaṁ naṣṭaṁ hutam anagnikam ||40||

Elvesznek a tengerbe esett (tárgyak), elvesznek a meg nem hallgatott szavak,
a fegyelmezetlen számára elvész a Véda, ahogy elvész a felajánlás is tűz nélkül.

A vers nem a pusztába kiáltott szóról beszél, hanem a bezárt fülekkel „hallgatónak” mondottakról. Figyelmetlen? érdektelen? csökönyös? lehet bármelyik, és a szavaid is lehetnek bármilyen kedvesek és fontosak, elvesztettek, mintha a tengerbe estek volna.
Az anātman szó szerint lélek nélkülit jelent. A szó a Bhagavad-gítá 6.6. strófájában is előfordul, ott a szokásos értelmezése: az önmagát nem legyőző (Sankara kommentárjában ajitātman), az elméjét nem fegyelmező (Rámánudzsánál: ajita-manas).
A hutam a tűzbe öntött tisztított vaj felajánlását jelenti. Ám hiábavaló az olyan áldozat, amit a kialudt áldozati tűz hamujába locsolnak.

(Mbh. 5.39.40. Vidura-níti)

ó, csátaka!

cātaka dhūma samūhaṁ
dṛṣṭvā mā dhāva vāri-dhara-buddhyā |
iha hi bhaviśyati bhavataḥ
nayana-yugād eva vāriṇāṁ pūraḥ ||

Csátaka! (e) a sűrű füstöt
látva ne szaladj bele, esőfelhőnek gondolván,
mert itt a te
két szemedből patakzik (majd) csupán víz!

A költők úgy tudják, a csátaka (a könyörgőmadár) kizárólag esővizen él.