dharma

āhāra-nidrā-bhaya-maithunaṁ ca
sāmānyam etad paṣubhir narāṇām |
dharmo hi teśām adhiko viṣeśo
dharmeṇa hīnāḥ paṣubhiḥ samānāḥ ||

Az ember evése, alvása, félelme és párzása akár az állaté.
Csakis a dharma különböztet meg, dharma nélkül az ember olyan, mint az állat.

A dharma szót nehéz egy szóval kifejezni magyarul: jelent vallást, erényt, kötelességet, törvényt, jogot, jámborságot... s ezt mind együtt. Talán közelebb jutunk a fogalomhoz, ha megvizsgáljuk a szó eredetét: a dhr ige jelentése "fenntart", a dharma így az az elv, ami fenntartja a mindenséget. Ebben mindenkinek megvan a maga hivatása, ez az ő saját (szva) dharmája. Tulajdonképpen nem is egyféle saját dharmánk van: férfi vagyok vagy nő, felnőtt vagy gyermek - e változó helyzetekből megannyi eltérő kötelesség, megannyi dharma fakad. S mindezen változó körülmény mögött ott az állandó, örök dharma: Isten szeretetének viszonzó részesévé válni - ez a lélek örök dharmája.

Megeshet, hogy a szubhásita Csánakja egy slókájának átirata. A Níti-darpana 17.17. verse így szól:

āhāra-nidrā-bhaya-maithunāni
samāni caitāni nṛṇāṁ paśūnām |
jñānaṁ narāṇām adhiko viśeṣo
jñānena hīnāḥ paśubhiḥ samānāḥ ||

Az ember evése, alvása, félelme és párzása akár az állaté.
Csakis a tudás különböztet meg, tudás nélkül az ember olyan, mint az állat.

az ostoba

atiśaucam aśaucaṁ vā
atinindā atistutiḥ |
atyācāram anācāraṁ
ṣaḍvidhaṁ mūrkhalakṣaṇam ||

Túl tiszta, vagy tisztátalan,
túlságosan sértő, túl magasztaló,
a szokásokhoz túlságosan ragaszkodó, vagy azokat figyelmen kívül hagyó –
e hat jellemzi az ostobát.

(Mahāsubhāṣita-saṅgraha 618.)

önfegyelmezés

agnir dahati tāpena
sūryo dahati raśmibhiḥ |
rājā dahati daṇḍena
tapasā brāhmaṇo dahet ||

A tűz hőséggel gyötör,
a Nap a sugaraival,
a király büntetéssel gyötör,
a bráhmana önfegyelemmel perzselődjék.

A dah igei gyök jelentése: ég, perzsel, fölemészt, gyötör. A tűz a Nap, az uralkodó külső gyötrők… a bráhmanák önfegyelmező gyakorlatai a belső tűz, ami felperzsel minden kedvezőtlent. A dahet ragozott alak a szentenciák szokásos buzdítását fejezi ki: így tesz az ember, ha jól akar cselekedni.

(Mahāsubhāṣita-saṅgraha 202.)

a szeretet módjai

priyo bhavati dānena
priya-vādena cāparaḥ |
mantraṁ mūla-balenānyo
yaḥ priyaḥ priya eva saḥ ||

(Az egyik) ajándéktól válik kedvessé,
a másik a kedves szavaktól,
a harmadik mantra, vagy gyökér erejétől,
(ám) aki kedves, az kedves igazán.

(Mahābhārata 5.39.3., Vidura tanítja Dhṛtarāṣṭra királyt)

a mester küszöbe fölé akasztott lámpás

ātmanaḥ paritoṣāya kaveḥ kāvyaṁ tathāpi tat |
svāmino dehalī-dīpa-samaṁ anyopakārakaṁ ||

Bár a költészet a költő a saját elégedettségére való,
– a mester küszöbe fölé akasztott lámpáshoz hasonlatosan – másokat is szolgál.

kedves beszéd

priya-vākya-pradānena
sarve tuṣyanti jantavaḥ |
tasmāt tad eva vaktavyaṁ
vacane kā daridratā ||

A kedves szavak adománya
minden embert elégedetté tesz.
Ezért csak így kell beszélni
miért fukarkodnánk a szavakkal?

A vers utolsó negyede szó szerint: „a beszédben mi végett (volna) szegénység?”

terjeszd ki a csuklyád!

nirviṣeṇāpi sarpeṇa
kartavyā mahatī phaṇā |
viṣaṁ bhavatu vā mābhūt
phaṇāṭopo bhayaṅkaraḥ ||

Még a méreg nélküli kígyó is
terjessze ki nagyra a csuklyáját.
Van mérge vagy nincs,
a csuklya kiterjesztése félelemkeltő.

Nárada muninak volt egy kígyó tanítványa. Bhakta volt, így igen jámbor, az emberek azonban visszaéltek a jóságával, és kövekkel meg botokkal támadtak rá. A kígyó nem mart meg senkit sem, guruja utasítására emlékezve. Ám mikor legközelebb találkozott vele, így panaszkodott neki: Gurudév, felhagytam azzal a rossz szokásommal, hogy megmarjam az ártatlan élőlényeket, de most ők dobálnak engem. Nárada így felelt: Ne marj meg senkit, de el ne felejtsd a csuklyádat kiterjeszteni, mintha marni akarnál! Támadóid mind elmenekülnek majd.
(A történetet Bhaktivédánta Szvámí Prabhupád meséli el a Bhágavata-purána 4.11.31. verséhez fűzött kommentárjában, a vers forrása Panycsatantra 225.)

a nagyszerű emberek

udaye savitā raktaḥ
raktaḥ ca astamaye tathā |
sampattau ca vipattau ca
mahatām eka-rūpatā ||

Vörös a Nap amikor felkel, és vörös akkor is, mikor nyugovóra tér.
A nagyszerű emberek sikerben-kudarcban egyaránt ugyanazok.

Az átlagember a sikernek úgy örül, hogy elveszti a fejét, míg a kudarc idején letargiába esik. A bölcs kiegyensúlyozott marad. Ahogy a Gítában (2.38.) is mondja Krsna Ardzsunának:

sukha-duḥkhe same kṛtvā lābhālābhau jayājayau |
tato yuddhāya yujyasva naivaṁ pāpam avāpsyasi ||

Legyen lelkednek egyforma öröm s bú, győzelem s bukás,
ha így indulsz a harctérre, akkor sohase vétkezel.
(Szerdahelyi István megverselésében)

házasember

dūrād atithayo yasya gṛham āyānti nirvṛtāḥ |
gṛhasthaḥ sa tu vijñeyaḥ śeṣāstu gṛha-rakṣiṇaḥ |

Akinek messzeföldről is jönnek vendégek házába, (majd) elégedetten (távoznak),
azt tartják házasembernek, a többi csupán házőrző.

Ó, Földanya, te tartod a világokat...

oṁ
pṛthvi tvayā dhṛtā lokā
devi tvaṁ viṣṇunā dhṛtā |
tvaṁ ca dhāraya māṁ devi
pavitraṁ kuru cāsanam ||
 

Ó, Földanya, te tartod a világokat,
Úrnőnk, te vagy, akit Visnu tart fenn.
Te tarts meg engem, Úrnő,
s tedd tisztává ezt az ülőhelyet!