a halál pillanatában

tvām eva yāce mama dehi jihve
samāgate daṇḍa-dhare kṛtānte |
vaktavyam evaṁ madhuraṁ su-bhaktyā
govinda dāmodara mādhaveti ||51||

Ó, nyelvem, csupán annyit kérek tőled, hogy amikor
találkozunk a büntetés botjával tetteinket bevégző nagyúrral,
csak e neveket ismételd nagy odaadással:
Góvinda, Dámódara, Mádhava!

(Bilvamangal: Góvinda-Dámódar-sztótram)

a kétségbeesett pásztorok

jalāśaye kāliya-mardanāya
yadā kadambād apatan murārīḥ |
gopāṇganāś cukruśur etya gopā
govinda dāmodara mādhaveti ||30||

Hogy elpusztítsa Kálija kígyót,
Murári a kadamba-fáról a vízbe ugrott.
A pásztorok leányai és fiai mind odasereglettek, s így jajgattak:
Góvinda, Dámódara, Mádhava!

sarovare kāliya-nāga-baddhaṁ
śiśuṁ yaśodā-tanayaṁ niśamya |
cakrur luṭantyaḥ pathi gopa-bālā
govinda dāmodara mādhaveti ||33||

Kálija-kígyó már egészen rácsavarodott
Jasódá fiacskájára a tó közepén –
a hír hallatán a pásztorfiúk kétségbeesetten roskadtak az út porába:
Góvinda, Dámódara, Mádhava!

(Bilvamangal: Góvinda-Dámódar-sztótram)

egyenlően mérve

añjali-sthāni puṣpāṇi
vāsayanti karadvayam |
aho sumanasāṁ vṛttīr
vāma-dakṣiṇayoḥ samā ||

A tenyerek öblébe gyűjtött virágok
mindkét kezet illatossá teszik.
Ó, a jó emberek viselkedése
balra és jobbra is ugyanolyan.

Añjali az összefogott két tenyér, minek öblébe virágfelajánláskor a felajánlandó virágokat gyűjtik.

a rosszindulatú bíráló

atiramaṇīye kāvye piśuno'nveṣayati dūśaṇānyeva |
atiramaṇīye vapuṣi vraṇameva hi makṣikānikaraḥ ||

A rosszindulatú (kritikus) a leggyönyörű költeményben is csak a hibákat keresi,
miként a legyek légiói a leggyönyörűbb testen is a horzsolásra szállnak.

(Mahāsubhāṣita-saṅgraha 594.)

tudás és bölcsesség

yasya nāsti svayaṁ prajñā
śāstraṁ tasya karoti kim |
locanābhyāṁ vihīnasya
darpaṇaḥ kiṁ kariṣyati ||

Akinek nincs józan esze,
mit ér annak a sásztra?
Szemek híján
mit ér a tükör?

(Hitópadés 3.119.)

A sásztra jelent tant, tudományt (szakrálist és profánt is), illetve a tannal kapcsolatos írásművet. A vaknak haszontalan eszköz a tükör – éppen így természetes bölcsesség, ahogy mondani szokták a józan paraszti ész (a szanszkrtban: svayaṁ prajñā, ami saját értelmet, természetes megkülönböztetőképességet jelent) nélkül haszontalan, sőt káros bármilyen tan, vagy írás. A könyvekből a saját értelmünk szűrőjén átengedett gondolatokat fogunk fel.

gondolatok, szavak és tettek egysége

yathā cittāṁ tathā vāco
yathā vācastathā kriyā |
citte vāci kriyāyāṁca
sādhunām ekarūpatā ||

Amilyen a gondolata, olyanok a szavai, s amilyen a beszéde, olyan a tette is.
A szádhuk gondolata, beszéde és cselekedete egységben van.

a népszerű tanár nem biztos, hogy jó is

agatitvam atiśraddhā
jñānābhāsena tṛptatā |
trayaḥ śiṣyaguṇā hyete
mūrkhācāryasya bhāgyajāḥ ||

A hiány, a túlzott bizalom,
és a tudás visszfényével való megelégedettség –
a tanulók e három tulajdonsága
az ostoba tanárok sikerének kovácsa.

Hiány: mert nincs más, nála jobb. Túlzott bizalom: a tanulónak nincs igazán eszköze arra, hogy felmérje a tanár kvalitásait, sőt neki egyenesen bíznia kell a tanár tudásában, illetve a tudást átadó képességeiben ahhoz, hogy tanulni tudjon. Mégis, szükséges némi óvatosság, a tanár szavainak és tetteinek összevetésével. Az ábhāsa visszfényt jelent, az összetétel végén az előtagra hasonló, ám nem az: a jñāna-ābhāsa tökéletlen, hiányos tudás. A tanuló legyen igényes, hatoljon a tudás mélyére.

(Mahāsubhāṣita-saṅgraha 169.)

kitől tanulhatunk?

ācāryāt pādam ādatte
pādam śiṣyaḥ sva-medhayā |
sa-brahmacāribhyaḥ pādam
pādam kāla-krameṇa ca ||

Egy részt a tanártól szerez meg,
egyet a maga értelmére támaszkodva,
egyet a diáktársaitól,
egyhez pedig az idő előrehaladásával (jut hozzá).

(Mahábhárata Udjóga-parva 44.16.)

A versben a részt a páda szó jelöli, ami voltaképpen lábat jelent. Mert a jószágnak négy lába van, a páda jelent negyedrészt is. Esetünkben nyilván nem pontosan 25%-ra gondol a szerző, csupán számbaveszi azokat, akiktől tudásunk származik.
Indiában hagyományosan a tanító házában laknak a növendékek (brahmacsárík), a harmadik sorban e növendékeket „modernizáltam” diáktársként.

hódolat Krsnának!

ambhodhiḥ sthalatāṁ sthalaṁ jaladhitāṁ dhūlīlavaḥ śailatāṁ
śailī mṛt-kaṇatāṁ tṛṇaṁ kuliśatāṁ vajraṁ tṛṇa-kṣīṇatām |
vahniḥ śītalatāṁ himaṁ dahanatām āyāti yasyecchayā
līlā-durlalitādbhuta-vyasanine kṛṣṇāya tasmai namaḥ ||6||

Kiszárítja az óceánt, a szárazföldet tengerré teszi. A porszemből hegy lesz,
míg a hegyből rög; a fűszálból villám, s a villámból jelentéktelen fűszál.
A tűz hűsít, a hideg perzsel, az ő kívánsága szerint –
a csodás kedvteléseinek hódoló csintalan Krsnának ajánlom hódolatom!

(forrás: Rúpa gószvámí: Padjávalí)

az ostoba

pūrṇe taṭāke tṛṣitaḥ sadaiva
bhṛte'pi gehe kṣudhitaḥ sa mūḍhaḥ |
kalpadrume satyapi vai daridraḥ
gurvādiyoge'pi hi yaḥ pramādī ||

A vízzel teli tó mellett örökkön szomjúhozó,
vagy jól felszerelt házban éhező éppúgy ostoba,
mint aki kívánságteljesítő fa alatt szegény,
gurujával s más tanítókkal hanyag.