ami elveszett

naṣṭaṁ samudre patitaṁ naṣṭaṁ vākyam aśṛṇvati |
anātmani śrutaṁ naṣṭaṁ naṣṭaṁ hutam anagnikam ||40||

Elvesznek a tengerbe esett (tárgyak), elvesznek a meg nem hallgatott szavak,
a fegyelmezetlen számára elvész a Véda, ahogy elvész a felajánlás is tűz nélkül.

A vers nem a pusztába kiáltott szóról beszél, hanem a bezárt fülekkel „hallgatónak” mondottakról. Figyelmetlen? érdektelen? csökönyös? lehet bármelyik, és a szavaid is lehetnek bármilyen kedvesek és fontosak, elvesztettek, mintha a tengerbe estek volna.
Az anātman szó szerint lélek nélkülit jelent. A szó a Bhagavad-gítá 6.6. strófájában is előfordul, ott a szokásos értelmezése: az önmagát nem legyőző (Sankara kommentárjában ajitātman), az elméjét nem fegyelmező (Rámánudzsánál: ajita-manas).
A hutam a tűzbe öntött tisztított vaj felajánlását jelenti. Ám hiábavaló az olyan áldozat, amit a kialudt áldozati tűz hamujába locsolnak.

(Mbh. 5.39.40. Vidura-níti)

összehasonlíthatatlan

gaganam gaganākāraṁ
sāgaraḥ sāgaropamaḥ |
rāma-rāvaṇayor yuddhaṁ
rāma-rāvaṇayoriva ||

Az égbolt ég-alakú,
a tenger (is csak) a tengerre hasonlít,
Ráma és Rávana csatája
olyan, mint Ráma és Rávana (párviadala).

Sem az égboltnak, sem a tengernek nincs párja, nem hasonlítható semmihez. Ilyen páratlan Ráma és Rávana összecsapása is.