Góvinda, Dámódar, Mádhava!

sukhāvasāne tv idam eva sāraṁ
duḥkhāvasāne tv idam eva geyam |
dehāvasāne tv idam eva jāpyaṁ
govinda dāmodara mādhaveti ||56||

A boldogság elmúlásakor ez a legfontosabb,
ezt dalold, ha véget ér a boldogtalanság,
és a halál pillanatában is csak ezt zengd:
Góvinda, Dámódara, Mádhava!

(Bilvamangal: Góvinda-Dámódar-sztótram)

Krsna

govardhana-prastha-navāmbuvāhaḥ
kalinda-kanyā-nava-nīla-padmam |
vṛndāvanodāra-tamāla-śākhī
tāpa-trayasyābhibhavaṁ karotu ||95||

A Góvardhan felett elterülő friss esőfelleg,
Kalinda leányának vizén kifeslő kék lótuszbimbó,
Vrndávan magas tamála-fája
győzedelmeskedjék minden szenvedés felett!

A Góvardhan felett gyülekező sötét esőfelleg általában baljós kép, hiszen Indra vízözönnel akarta megleckéztetni az imádatát Krsna kérésére mellőző pásztorokat. Ám máskor a sötét fellegek áldásos esőt jelentenek ¬– és színükkel Krsnára emlékeztetnek. Kalinda leánya: a Jamuná folyó. A tamála-fa (Xanthochymus pictorius) sötét kérgű, ezért Krsna szimbóluma. A három, így vagy úgy sötét képpel hasonlított Krsna győzedelmeskedik a háromféle szenvedés (önmagunk-, mások-, és a végzet által okozott) felett, melyeknek e világban kivétel nélkül minden lény ki van téve… így a vers voltaképpen az anyagvilág felett aratott győzelemről szól.

(Gaudíja költeménye, forrás: Rúpa gószvámí: Padjávalí)

a bölcsek megbecsülése

śāstropaskṛta-śabda-sundara-giraḥ śiṣya-pradeyāgamā
vikhyātāḥ kavayo vasanti viṣaye yasya prabhor nirdhanāḥ |
taj-jāḍyaṁ vasudhādipasya kavayas tv arthaṁ vināpīśvarāḥ
kutsyāḥ syuḥ kuparīkṣakā hi maṇayo yair arghataḥ pātitāḥ ||15||

Amikor a tudással megformált szavakkal ékesen szóló, tanítványaikat tudománnyal felvértező,
neves bölcsek szegénysorban élnek, az annak a jele, hogy az ország ura
csupán ostobaságának királya. A bölcsek vagyon nélkül is tehetősek.
Ha a drágakövet leértékelik, az csak a hitvány becsüs szégyene.

A vers harmadik pádájában a királyt a föld ura (vasudhā-ādipa) kifejezés írja körül, az összetételben a földet a méhében kincseket rejtő (vasu-dhā) szó jelenti. Bár a kincsek – a bölcsek – körülötte élnek, ám nem becsüli őket kellőképp.

(Bhartrhari: Níti-satakam)