felfokozott várakozás

puraḥ-phalāyām āśāyāṁ
janaḥ kāmaṁ viḍambyate |
āsanne hi ghanārambhe
dvi-guṇaṁ rauti cātakaḥ ||

Az azonnali gyümölcs reménye utáni vágyakozás rászedi az embert,
(miként) a közeledő felhők érkezésekor is kétszerte hangosabban kiált a csátaka.

(Rúpa gószvámí: Vidagdha Mádhava 4.18.)

ostobát tanítani

payaḥ-pānaṁ bhujaṅgānāṁ
kevalaṁ viṣa-vardhanam |
upadeśo hi mūrkhāṇāṁ
prakopāya na śāntaye ||

Tejjel itatni a kígyót
pusztán a mérgének növelésére jó.
Az ostobát a jótanács
nem megbékíti, hanem feldühíti.

(Hitópadés 3.4.)

a siker receptje 3. – mit tanuljunk el a kutyától és a szamártól

bahvāśī svalpa-santuṣṭaḥ sunidro laghu-cetanaḥ |
svāmi-bhaktaś ca śūraś ca ṣaḍ ete śvānato guṇāḥ ||

Sokra vágyik, de nagyon kevéssel is beéri, mélyen alszik, ám könnyen feleszmél,
hűséges a gazdájához és bátor – e hat a kutya jó tulajdonsága.

suśrānto’pi vahed bhāraṁ śītoṣṇau na ca paśyati |
santuṣṭaś carate nityaṁ trīṇi śikṣec ca gardabhāt ||

Viszi a terhét, még ha nagyon kimerült is, tekintet nélkül hidegre-melegre,
s mindig elégedett – e hármat tanulja meg a szamártól.

ya etān viṁśati-guṇān ācariṣyati mānavaḥ |
kāryāvasthāsu sarvāsu ajeyaḥ sa bhaviṣyati ||

Az az ember, aki e húsz tulajdonság szerint cselekszik,
minden helyzetben győzedelmeskedik.

a siker receptje 2. – mit tanuljunk el a gémtől, a kakastól és a varjútól

indriyāṇi ca saṁyamya bakavat paṇḍito naraḥ |
deśa-kāla-balaṁ jñātvā sarva-kāryāṇi sādhayet ||

A bölcs ember, a gémhez hasonlóan uralja érzékeit,
a helyet, az időt, s erejét felmérve teljesíti be minden feladatát.

A gém nyugodt mozdulatlansággal várakozik a vízben állva, míg a hal közelebb nem úszik, s akkor villámgyors mozdulattal határozottan lecsap. Uralja, s használja az ember az érzékeit ilyen céltudatosan.

pratyutthānaṁ ca yuddhaṁ ca saṁvibhāgaṁ ca bandhuṣu |
svayam ākramya bhuktaṁ ca śikṣec catvāri kukkuṭāt ||

(Korán) kel, harcos, (mindenét) megosztja a társaival,
maga szerzi az ételét – e négyet tanulja a kakastól.

A kakas harcos, azaz kiáll az igazáért, szövetségeseivel pedig megoszt mindent. Az ākram gyök jelentései: odamegy, megszerez, legyőz, a bhukta pedig evést, ételt, de élvezetet is jelent így a svayam ākramya bhuktam értelmezhető így is: „önmagát legyőzve élvezett”, azaz boldogságát abból meríti, hogy úrrá lesz önmagán.

gūḍha-maithuna-dhīratvaṁ kāle kāle ca saṁgraham |
apramattam aviśvāsaṁ pañca śikṣec ca vāyasāt ||

Titokban párosodik, állhatatos, minden időben gyűjtöget,
figyelmes és gyanakvó – ezt az ötöt tanulja a varjútól.

a siker receptje 1. – mit tanuljunk el az oroszlántól

siṁhād ekaṁ bakād ekaṁ śikṣec catvāri kukkuṭāt |
vāyasāt pañca śikṣec ca ṣaṭ śunas trīṇi gardabhāt ||

Az oroszlántól és a gémtől egyet-egyet, a kakastól négy,
a varjútól öt, a kutyától hat, a szamártól pedig három tulajdonságot tanuljon meg (az ember).

prabhūtaṁ kāryam alpaṁ vā yan naraḥ kartum icchati |
sarvārambheṇa tat kāryaṁ siṁhād ekaṁ pracakṣate ||

Legyen a feladat nagy vagy csekélyke, amit az ember tenni készül,
azt tegye teljes erejével – ezt (tanulja meg) az oroszlántól.

Az ārambha szó kezdetet jelent. A „teljes erejével” így azt jelenti, hogy rögtön az első pillanattól kezdve céltudatosan cselekedjék, ugyanakkor gondosan előkészítve mindent – az ārambha az előkészületre is vonatkozik.

Góvinda, Dámódar, Mádhava!

sukhāvasāne tv idam eva sāraṁ
duḥkhāvasāne tv idam eva geyam |
dehāvasāne tv idam eva jāpyaṁ
govinda dāmodara mādhaveti ||56||

A boldogság elmúlásakor ez a legfontosabb,
ezt dalold, ha véget ér a boldogtalanság,
és a halál pillanatában is csak ezt zengd:
Góvinda, Dámódara, Mádhava!

(Bilvamangal: Góvinda-Dámódar-sztótram)

Krsna

govardhana-prastha-navāmbuvāhaḥ
kalinda-kanyā-nava-nīla-padmam |
vṛndāvanodāra-tamāla-śākhī
tāpa-trayasyābhibhavaṁ karotu ||95||

A Góvardhan felett elterülő friss esőfelleg,
Kalinda leányának vizén kifeslő kék lótuszbimbó,
Vrndávan magas tamála-fája
győzedelmeskedjék minden szenvedés felett!

A Góvardhan felett gyülekező sötét esőfelleg általában baljós kép, hiszen Indra vízözönnel akarta megleckéztetni az imádatát Krsna kérésére mellőző pásztorokat. Ám máskor a sötét fellegek áldásos esőt jelentenek ¬– és színükkel Krsnára emlékeztetnek. Kalinda leánya: a Jamuná folyó. A tamála-fa (Xanthochymus pictorius) sötét kérgű, ezért Krsna szimbóluma. A három, így vagy úgy sötét képpel hasonlított Krsna győzedelmeskedik a háromféle szenvedés (önmagunk-, mások-, és a végzet által okozott) felett, melyeknek e világban kivétel nélkül minden lény ki van téve… így a vers voltaképpen az anyagvilág felett aratott győzelemről szól.

(Gaudíja költeménye, forrás: Rúpa gószvámí: Padjávalí)

a bölcsek megbecsülése

śāstropaskṛta-śabda-sundara-giraḥ śiṣya-pradeyāgamā
vikhyātāḥ kavayo vasanti viṣaye yasya prabhor nirdhanāḥ |
taj-jāḍyaṁ vasudhādipasya kavayas tv arthaṁ vināpīśvarāḥ
kutsyāḥ syuḥ kuparīkṣakā hi maṇayo yair arghataḥ pātitāḥ ||15||

Amikor a tudással megformált szavakkal ékesen szóló, tanítványaikat tudománnyal felvértező,
neves bölcsek szegénysorban élnek, az annak a jele, hogy az ország ura
csupán ostobaságának királya. A bölcsek vagyon nélkül is tehetősek.
Ha a drágakövet leértékelik, az csak a hitvány becsüs szégyene.

A vers harmadik pádájában a királyt a föld ura (vasudhā-ādipa) kifejezés írja körül, az összetételben a földet a méhében kincseket rejtő (vasu-dhā) szó jelenti. Bár a kincsek – a bölcsek – körülötte élnek, ám nem becsüli őket kellőképp.

(Bhartrhari: Níti-satakam)

ne könyörögj akárkinek!

re re cātaka sāvadhānamanasā mitra kṣaṇaṁ śrūyatām
ambhodāḥ bahavo vasanti gagane sarve’pi naikādṛśāḥ |
kecidvṛṣṭibhirādrayanti dharaṇīṁ garjanti kecidvṛthā
yaṁ yaṁ paśyasi tasya tasya purato mā brūhi dīnaṁ vacaḥ ||51||

Csátaka-madár, kedves barátom, kérlek hallgass figyelmesen!
Számos felhő úszik az égen, s mind különböznek egymástól:
az egyik bőséges esővel áztatja a földet, míg a másik csak üresen dörög.
Ne könyörögj hát bárkinek, akit csak meglátsz!

(Bhartrhari: Níti-satakam)

zengd mindig!

vicitra-varṇābharaṇābhirāme
’bhidhehi vaktrāmbuja-rājaḥaṁse |
sadā madīye rasane’gra-raṅge
govinda dāmodara mādhaveti ||9||

A szépséges szavak ékességében gyönyörködő,
ajkaim lótusza közt játszadozó királyi hattyú,
ó, táncra perdülő nyelvem, zengd mindig:
Góvinda, Dámódara, Mádhava!

(Bilvamangal: Góvinda-Dámódar-sztótram)