a bölcsek megbecsülése

śāstropaskṛta-śabda-sundara-giraḥ śiṣya-pradeyāgamā
vikhyātāḥ kavayo vasanti viṣaye yasya prabhor nirdhanāḥ |
taj-jāḍyaṁ vasudhādipasya kavayas tv arthaṁ vināpīśvarāḥ
kutsyāḥ syuḥ kuparīkṣakā hi maṇayo yair arghataḥ pātitāḥ ||15||

Amikor a tudással megformált szavakkal ékesen szóló, tanítványaikat tudománnyal felvértező,
neves bölcsek szegénysorban élnek, az annak a jele, hogy az ország ura
csupán ostobaságának királya. A bölcsek vagyon nélkül is tehetősek.
Ha a drágakövet leértékelik, az csak a hitvány becsüs szégyene.

A vers harmadik pádájában a királyt a föld ura (vasudhā-ādipa) kifejezés írja körül, az összetételben a földet a méhében kincseket rejtő (vasu-dhā) szó jelenti. Bár a kincsek – a bölcsek – körülötte élnek, ám nem becsüli őket kellőképp.

(Bhartrhari: Níti-satakam)

ne könyörögj akárkinek!

re re cātaka sāvadhānamanasā mitra kṣaṇaṁ śrūyatām
ambhodāḥ bahavo vasanti gagane sarve’pi naikādṛśāḥ |
kecidvṛṣṭibhirādrayanti dharaṇīṁ garjanti kecidvṛthā
yaṁ yaṁ paśyasi tasya tasya purato mā brūhi dīnaṁ vacaḥ ||51||

Csátaka-madár, kedves barátom, kérlek hallgass figyelmesen!
Számos felhő úszik az égen, s mind különböznek egymástól:
az egyik bőséges esővel áztatja a földet, míg a másik csak üresen dörög.
Ne könyörögj hát bárkinek, akit csak meglátsz!

(Bhartrhari: Níti-satakam)

zengd mindig!

vicitra-varṇābharaṇābhirāme
’bhidhehi vaktrāmbuja-rājaḥaṁse |
sadā madīye rasane’gra-raṅge
govinda dāmodara mādhaveti ||9||

A szépséges szavak ékességében gyönyörködő,
ajkaim lótusza közt játszadozó királyi hattyú,
ó, táncra perdülő nyelvem, zengd mindig:
Góvinda, Dámódara, Mádhava!

(Bilvamangal: Góvinda-Dámódar-sztótram)

a tudás értéke

na cora-hāryaṁ na ca rāja-hāryaṁ
na bhrātṛ-bhājyaṁ na ca bhārakārī |
vyaye kṛte vardhata eva nityaṁ
vidyā-dhanaṁ sarva-dhana-pradhānam ||

Nem lopható el, nem hajtható be adóként,
nem osztható fel (örökségként) a testvérek közt, és nem okoz terhet sem.
Mindig egyre csak növekszik, ha másnak adod is –
a tudás kincse minden vagyon legfőbbje.

szanszkrt - szandhi 1

Kaptam egy kérdést: hallottam, hogy a bhakti szó gyöke a bhaj – imád, oszt jelentésű – igei gyök. Miként lesz belőle bhakti?

A válasz előtt egy nyelvi jelenségről kell szót ejtsünk, a szanszkrtban a neve szandhi (sam-dhi – összeillesztés). Ne gondoljunk valami különleges szanszkrt rejtélyre, a jelenség ismerős más nyelvekben is: a szövegben egymás mellé kerülő szavak, szóelemek találkozásakor a találkozó hangzók megváltoznak. Például a 'barát' szó után illesztjük az elvont főnevet képző -ség képzőt, lesz belőle 'barátság', ám ha kimondjuk, a t és s hangok dupla cs-vé simulnak össze a kiejtésben, s a szó így hangzik: baráccság. A magyar nyelvben a szavak leírásakor arra emlékeztetünk, miként képződtek, ám a szanszkrtban az írás célja az elhangzottak minél pontosabb rögzítése, ezért ott úgy írjuk le, ahogy hallottuk is: példa egy hasonló hangzóváltozásra: a te (tvad) erőd (śakti) = tvacchakti.

Ez történik a bhakti szó esetében is. A -ti képző a cselekvés megnevezését képzi az igéből, például dṛṣ – néz, lát, => dṛṣṭi – nézés, látás, śru – hall => śruti – hallás, smṛ – emlékezik => smṛti – emlékezés. Természetesen a szavaknak lehetnek további jelentései is, a dṛṣṭi (látás) jelent továbbá szemet, tekintetet, de ismeretet, bölcsességet is, a śruti (hallás) jelent fület, hangot, védai kinyilatkoztatást, a smṛti pedig hagyományt. A bhakti esetében a bhaj + ti szóelemek egymás mellé kerülésekor a j és a t nehezen volna egymás mellett kiejthető, összesimul a két hang, az imént szandhival leírt jelenség következik be. A j hang zöngés, a t zöngétlen... a két hang találkozásakor a j zöngétlenné válik. Hasonló zöngétlenedés következik be, ha azt mondjuk: fogkő, vagy lúdtalp (bocsánat a profán példákért). Nem bicsaklik meg a nyelvünk, hanem a g vagy a d hangot zöngétlenül ejtjük... és k lesz belőle, azt halljuk: fokkő, lúttalp.

Mellékelek egy táblázatot a szanszkrt nyelv mássalhangzóiról... az elrendezés Páninitől való. A táblázat sorai a hang képzésének helyét mutatják sorban, toroktól az ajkakig. Apró különlegesség, hogy a második sor, a szájüreg hátsó részén képzett hangok zöngétlenedéskor nem c, hanem k hanggá válnak. 

Így lesz a bhaj – oszt, osztoz, imád, kegyel, szeret (és még sok más) igéből => bhakti – osztás, osztozás, imádás, kegyelés, szeretés. Néhány további példa: bhid – tör => bhitti – törés, muc – megszabadul => mukti – megszabadulás, yuj – egyesít, csatol => yukti – egyesülés (kombináció).

Rádhiká

namas te śriyai rādhikāyai parāyai
namas te namas te mukunda-priyāyai |
sadānanda-rūpe prasīda tvam antaḥ-
prakāśe sphurantī mukundena sārdham ||1||

Hódolat néked Srí Rádhiká, a Legfőbb!
Hódolat, hódolat néked Mukunda kedvese!
Formát öltött örök gyönyör! Kérlek téged,
Mukunda társaságában ragyogd be szívem rejtekét!

(Nimbárka ácsárja: Srí Rádhástaka-sztótram)

ó, nyelvem, csak e nektárt kortyold

śrī kṛṣṇa govinda hare murāre
he nātha nārāyaṇa vāsudeva |
jihve pibasvāmṛtam etad eva
govinda dāmodara mādhaveti ||70||

Srí Krsna! Góvinda! Hari! Mura végzete!
Ó, uram, Nárájan, Vászudév!
Ó, nyelvem, csak e nektárt kortyold:
Góvinda, Dámódara, Mádhava!

vaktuṁ samartho’pi na vakti kaścid
aho janānāṁ vyasanābhimukhyam |
jihve pibasvāmṛtam etad eva
govinda dāmodara mādhaveti ||71||

Mondhatnák, mégsem zengi senki sem,
az emberek inkább a nyomorúság felé fordulnak!
Ó, nyelvem, csak e nektárt kortyold:
Góvinda, Dámódara, Mádhava!

(Bilvamangal: Góvinda-Dámódar-sztótram)

a jógík meditációja

dhyeyaḥ sadā yogibhir aprameyaḥ
cintā-haraś cintita-pārijātaḥ |
kastūrikā-kalpita-nīla-varṇo
govinda dāmodara mādhaveti ||49||

A jógík mindörökké őrajta meditálnak, bár teljességgel kifürkészhetetlen.
Megfoszt minden aggodalomtól, hiszen ő a vágyak kívánságteljesítő fája.
Testének színe sötétkék, akár a mósusz –
Góvinda, Dámódara, Mádhava!

saṁsāre-kūpe patito’tyagādhe
mohāndha-pūrṇe viṣayābhitapte |
karāvalambaṁ mama dehi viṣṇo
govinda dāmodara mādhaveti ||50||

A létforgatag mélységesen mély kútjába zuhantam,
hol az illúzió vaksötétje honol, és az érzéki élvezetek perzselnek.
Nyújtsd segítő kezed felém, óh Visnu!
Góvinda, Dámódara, Mádhava!

(Bilvamangal: Góvinda-Dámódar-sztótram)

az adott szó

sadbhiḥ tu līlayā proktaṁ
śilā-likhitam akṣaram |
asadbhiḥ śapathenāpi uktam
jale likhitam akṣaram ||

Ha játékból mondja is, az igaz ember
szavait akár ha kőbe vésték volna,
míg az álnoknak még az átka is
csupán írás a vízen.

az igaz barát

pāpān nivārayati yojayate hitāya
guhyaṁ nigūhati guṇān prakaṭīkaroti |
āpad-gataṁ ca na jahāti dadāti kāle
san-mitra-lakṣaṇam idaṁ pravadanti santaḥ ||73||

Távol tart a bűntől és az üdvösre ösztönöz,
megőrzi a titkod ám erényeid fennen hirdeti,
nem hagy el a bajban, s ad, ha kell,
Ezek mutatják az igaz barátot – így tartják a bölcsek.

(Bhartrhari: Níti-satakam)