az állhatatosság dicsérete

calanti giriyaḥ kāmaṁ
yugānta-pavanāhatāḥ |
kṛcchre ’pi na calantyeva
dhīraṇām niścalaṁ manaḥ ||

A világkorszak végi mindent elsöprő szélben megrendülnek a hegyek –
ám az állhatatos, nyugodt emberek rendületlen elméje még nehéz helyzetben sem inog meg.

A dhīra jelent józant, bátort, állhatatost, nyugodtat… a szó a dhī – értelem szóból származik.

lásd még: Atharva-véda 19.9, béke-fohász

hogyan bánjunk az emberekkel

Bhartrhari az emberekkel bánás művészetére tanít:

dākṣiṇyaṁ svajane dayā parajane śāṭhyaṁ jane durjane
prītiḥ sādhujane nayaḥ khalajane vidvajjane ārjavam |
śauryaṁ śatrujane kṣamā gurujane nārījane dhūrtatā
ye caivaṁ puruṣāḥ kalāsu kuśalās teṣveva lokasthitiḥ ||

Kedvesség az övéivel, könyörületesség az idegenekkel, fondorlatosság a gonoszokkal szemben,
szeretet a jóemberek iránt, igazságosság a hitványaknak, egyenesség a nagytudásúak felé,
bátorság az ellenséggel szemben, türelem a feljebbvalók iránt, csáberő a szépasszonyoknak –
azokon (a nagyszerű) embereken nyugszik a mindenség, akik rátermettek mindezek művészetében.

megbocsájtás

kṣamā śastraṁ kare yasya
durjanaḥ kiṁ kariṣyati |
atṝṇe patito vanhiḥ
svayam evopaśamyati ||

Akinek a megbocsájtás a fegyvere,
mit tehet azzal a gonosz?
(Száraz) fű nélkül a lehullott tűz
magától kialszik.

A megbocsájtóval szemben nehéz valódi haragot érezni… mégis lehet, ha a haragvó haragudhat a megbocsájtóról magában kialakított (hamis) képre is. Ám a nem-megbocsájtó valóban csak olyan, mint a száraz fű a tűznek: táplálék.

az idő telik… de hogyan?

kāvya-śāstra-vinodena
kālo gacchati dhīmatām |
vyasanena ca mūrkhāṇāṁ
nidrayā kalahena vā| ||

A költészetben és a tanban (való elmélyedés) örömeivel
telik a bölcsek ideje,
rossz szokásokkal az ostobáké,
lustálkodással és viszálykodással.

Jasódá gyanakszik

jagdho’tha datto navanīta-piṇḍo
gṛhe yaśodā vicikitsayantī |
uvāca satyaṁ vada he murāre
govinda dāmodara mādhaveti ||17||

Valaki megette a vajgombócokat!
Jasódá gyanakodva így faggatózik:
mondd meg nekem az igazat, Murári!
Góvinda, Dámódara, Mádhava!

(Bilvamangal: Góvinda-Dámódar-sztótram)

sóvárgás

viṣasya viṣayāṇāñca
dūram atyantam antaram |
upabhuktaṁ viṣaṁ hanti
viṣayāḥ smaraṇād api ||

A méreg (viṣa) és az érzéktárgyak (viṣaya)
közt mérhetetlen a különbség:
a méreg megöl, mikor megeszed,
ám az érzéktárgyak csupán az odagondolással is (elpusztítanak).

olvasás megértés nélkül

yathā kharaś candana-bhāravāhī
bhārasya vettā na tu candanasya |
evaṁ hi śāstrāṇi bahūnyadhītya
artheṣu mūḍhāḥ kharavad vahanti ||

Mint a szantálfa terhét cipelő szamár
(csupán) a terhet ismeri, s nem a szantálfát,
olyanok a temérdek írást tanulmányozó,
ám azok jelentését (fel nem ismerő) ostobák: szamárként hurcolják (a felhalmozott ismereteket).


A szubhásita más változatban:

yathā kharaś candana-bhāravāhī
bhārasya vettā na tu candanasya |
tathaiva lokā bahu-śāstra-yuktāḥ
dharmeṇa hīnāḥ paśubhiḥ samānāḥ ||

Mint a szantálfa terhét cipelő szamár
(csupán) a terhet ismeri, s nem a szantálfát,
olyanok azok az emberek, akik bár sok írást birtokolnak,
dharma (követése) híján olyanok, akár az állatok.

születésnapi áldás

„Légy az, kiből árad a nyugalom.
Légy az, kire nem hat a hatalom.
Nyújtsd oda, hol kérik a kezedet.
S menj oda, hol fázik a szeretet.”
(Gárdonyi Géza)

kire hallgat a világ?

kasya vaśe prāṇi-gaṇaḥ
satya-priya-bhāṣiṇo vinītasya |
kva sthātavyaṁ
nyāyye pathi dṛṣṭādṛṣṭa-lābhāḍhye ||

Kire hallgat mindenki?
Aki alázatos, igaz és kedvesen beszél.
Hol állapodjon meg az ember?
A helyes ösvényen, mely bővelkedik a látható és nemlátható eredményekben.

Megjegyzések: Az első kérdés eredeti formájában: kinek a befolyása (vaśe) alatt állnak az élőlények? Ám vaśa szónak nincs negatív felhangja, nem manipulatív ráhatásról van szó, pusztán a függő viszony létéről. Olykor talán rosszkedvünk mást mondat velünk, mert úgy látszik, inkább az erőszakos, hazug rábeszélők irányítják élőlénytársainkat. Ám végül az igazság, és egyedül az igazság győzedelmeskedik, nem hamisság (Mundaka-upanisad 3.1.6. satyam eva jayate, nānṛtam)

(Sankara: Kérdések és válaszok ékköveinek füzére)

„Kálija mérgének tüze megint égeti a Jamuná vizét!”

eredetileg úgy terveztem, ezzel a verssel köszöntöm születésnapján Krsnát.

 

barhāpīḍaṁ naṭa-vara-vapuḥ karṇayoḥ karṇikāraṁ

bibhrad vāsaḥ kanaka-kapiśaṁ vaijayantīṁ ca mālām |

randhrān veṇor adhara-sudhayāpūrayan gopa-vṛndair

vṛndāraṇyaṁ sva-pada-ramaṇaṁ prāviśad gīta-kīrtiḥ ||

 

Pávatollas fejdísszel ékesen, kék karnikára-virágot tűzve füle mögé, aranyszínben pompázó ruhában, vaidzsajantí virágfüzérrel a nyakában (Krsna) mint a legkiválóbb táncos lépett Vrndávan erdejébe, lábnyomaival szentelve meg azt. Fuvolájának nyílásait ajkainak nektárja töltötte csordultig, a pásztorfiúk pedig a dicsőségét zengték.

(Bhág. 10.21.5.)

 

ám tegnap mégis úgy adódott, hogy egy másik vers kívánkozott elő... nem tehetek róla, a gópík madarat küldtek:

 

mathurā-pathika murārer

upageyaṁ dvāri vallavī-vacanam |

punar api yamunā-salile

kāliya-garalānalo jvalati ||

 

Ó, Mathurába utazó! Murári ajtajához lépve egy pásztorlányka így kiáltott:

„Kálija mérgének tüze megint égeti a Jamuná vizét!”

 

Boldog Dzsanmástamít!