a három kincs

prīṇāti yaḥ sucaritaiḥ pitaraṁ sa putro
yad bhartur eva hitam icchati tat kalatram |
tan mitram āpadi sukhe ca sama-kriyaṁ yad
etat trayaṁ jagati puṇya-kṛto labhante ||68||

Fiú, aki szép tetteivel megörvendezteti apját,
feleség, aki csak jót akar férjének,
barát, aki ugyanúgy viselkedik balsorsban és örömben –
e hármat nyeri el a jámbor a világban.

(Bhartrhari: Níti-satakam)

az erényesekről

nārikela-phalākārāḥ sajjanāssanti bhūtale |
anye badarikākārā bahireva manoharāḥ ||

E világban a jóemberek olyanok, akár a kókuszdió,
míg mások a jujuba terméséhez hasonlatosok: csupán kívülről szépek.

A kókuszdió kívülről jelentéktelen kinézetű termés, ám a benne rejlő folyadék, és a gyümölcs húsa tápláló és ízletes. A jujuba ezzel szemben olyan, mint nálunk a cseresznye… szép piros, ám gyakran férges.

az erényesek a közönséges ember számára felfoghatatlanok

vajrādapi kaṭhorāṇi mṛdūni kusumādapi |
lokottarāṇām cetāṁsi ko nu vijñātum arhati ||

Keményebb a gyémántnál, ám lágyabb, mint a virágsziromnál –
a különleges emberek szívét vajon ki képes megérteni?

(Bhavabhūti: Uttara-rāma-carita)

erény

pradānaṁ pracchannaṁ gṛham upagate sambhrama-vidhiḥ
priyaṁ kṛtvā maunaṁ sadasi kathanaṁ cāpy upakṛteḥ |
anutseko lakṣmyām anabhibhava-gandhāḥ para-kathāḥ
satāṁ kenoddiṣṭaṁ viṣamam asidhārā-vratam idam ||64||

Adományozni, ám titokban, a házba érkező vendégről késlekedés nélkül gondoskodni,
szívességet tenni némán, míg kapott szívességről megemlékezni a gyülekezetben.
Szerénység a jólétben, és még egy leheletnyit sem fölényesen beszélni másokról.
Vajon ki taníthatta az nemeseknek e teljesíthetetlen kardél-fogadalmat?

Leheletnyit sem fölényesen: az abhi-bhū gyök fölékerekedést jelent („fölötte van”), így győzedelmeskedést vagy fölényeskedést, sértést. Teljesíthetetlen kardél-fogadalom: viṣamam asidhārā-vratam, fogadalom, amit nehéz megtartani, olyan, mint kard élén egyensúlyozni. Kötéltánc-fogadalom, mondhatnánk magyarul.
Vajon ki taníthatta a nemeseknek ezt a viselkedést, teszi fel a költői kérdést Bhartrhari – senki, a nemesek spontán viselkednek így, éppen ettől nemesek. Nincs szükségük önigazolásra, ezért cseppet sem fölényeskednek, egyszerűek szerények.

(Bhartrhari: Níti-satakam)

a nagylelkűek családja

ayaṁ nijaḥ paro veti gaṇanā laghucetasām |
udāracaritānāṁ tu vasudhaiva kuṭuṁbakam ||

„Az enyém ez, vagy másé” – csak a szűklátókörűek vélekednek így,
ám a nagylelkűeknek az egész Föld a családja.

A szanszkrt nyelvben sok szó létezik a Föld megnevezésére… a vasu-dhā a méhében kincseket rejtő, gazdagságot hozó Földre utal.

Hanumán-dzsajanti

atulita-bala-dhāmaṁ hema-śailābha-dehaṁ
danuja-vana-kṛśānuṁ jñāninām agragaṇyam |
sakala-guṇa-nidhānaṁ vānarāṇām adhīśaṁ
raghupati-priya-bhaktaṁ vātajātaṁ namāmi ||

Páratlan erő tárháza, teste arany-hegyként tündököl,
Danu szülötteinek erdejét felperzselő tűz, a bölcsek legkiválóbbja.
Minden jótulajdonság tárházának, a vánarák urának,
Raghupati kedves hívének, a Szél fiának hódolok.

Boldog születésnapot, Hanumán!

kit szolgáljunk?

dātā laghuḥ api sevyaḥ bhavati
na kṛipaṇaḥ mahān api samṛiddhyā |
kūpaḥ antaḥ-svadu-jalaḥ
prītyai lokasya na samudraḥ ||

Még a keveset adót szolgáld,
ne a fösvényt, legyen bármilyen sikeres.
A fenékig édesvízzel teli kút
kedves az embereknek, nem az óceán.

Legyen bármilyen csekély az adomány – az adakozó akkor is méltó. A laghu keveset jelent, de könnyűt, így gyorsat, vagy egyszerűt is. A szóhasználat így pontosít: keveset, ám könnyen adót szolgáld, ne a sikeres hatalmast. És persze a vers a másik oldalon is szolgál tanáccsal: a nagyságod nem abban rejlik, hogy mekkora a vagyonod, hanem hogy milyen könnyed adsz a rászorulónak – legyen az bármely csekélység is.

szegénység

bho dāridryaṁ namas tubhyaṁ siddho’haṁ tat-prasādātaḥ |
paśyāmy-ahaṁ jagat sarvaṁ na māṁ paśyati kaścana ||

Ó, szegénység, hódolat néked! Kegyed révén tökéletessé lettem!
Bár látom az egész világot, engem nem lát senki sem.

A jóga gyakorlása Patanydzsali szerint számos misztikus tökéletesség (sziddhi) eléréséhez vezet. Ilyenek a parányivá, vagy éppen hatalmassá válás művészete (így az atomi vagy a kozmikus folyamatok részese lehet a jógí), súlytalanná válni, távoli dolgokat megragadni, akaratátvitelt gyakorolni, vagy éppen teremtő képességet birtokolni.

A vers egy újabb „misztikus tökéletességre” világít rá, a láthatatlanná válás művészetére. A szegény ember mások tekintetének vakfoltjában él, mindenki keresztülnéz rajta – ám a vers szerzője mindezt mosolyogva, békés derűvel veszi tudomásul.

nevelés

svabhāvo nopadeśena
śakyate kartum anyathā |
sutaptam api pānīyaṁ
punar gacchati śītatām ||

Az ember saját természetét tanítással nem
lehet mássá tenni.
Még a felforralt víz is
újra hideggé válik.

Az ember alaptermészete meglehetősen stabil, néhány jótanács hatására nem változik. A jutalmazás, büntetés vagy fenyegetés átmenetileg rákényszeríthet más viselkedést az emberre, de a személyisége ettől nem lesz más, csupán másnak mutatja magát. Ám belső igény ébredése esetén lassú, szisztematikus munkával van esély a változásra.

isteni oltalom

na devā daṇḍam ādāya rakṣanti paśupālavat |
yaṁ tu rakṣitum icchanti buddhyā saṁvibhajanti tam ||

Az istenek nem bottal védenek meg, mint a pásztorok –
akit meg akarnak oltalmazni, annak értelmet adnak.

(Mbh. 5.35.33., Vidura-níti)